Egy nagyon kedves és általam nagyra tartott barátnőm - pontosabban nőbarátom - azt javasolta, hogy kezdjek el interneten ismerkedni. Egyrészt mert jó figyelemelterelő és addig se a nyomoromon pörgök, másrészt jó hatással lesz az önértékelésemre, ha netán kialakul vmi. Nem mellesleg prompt, ergo időtakarékos. Ő elég gyakorlatias teremtés és maga is aktívan használja a netet ilyesmire, így nem meglepő módon egyből tudott ajánlani olyan oldalt, ahol szerinte érdemes volna körülnézzek. Nem kertelt, előre szólt, hogy az adott webcímen konkrétan reszelőpartnereket keresnek a - többnyire házas - népek.

És valóban. Elenyésző számban fordult elő olyan khm... "társkereső", aki ne élt volna valamilyen kapcsolatban (ezt amúgy a profilokban rendszerint fel is tüntették), vagy ne csak szexet keresett volna. Tették pedig mindezt magától értetődő közvetlenséggel, ám olyan fotók segítségével, amiken vagy nem látszott belőlük semmi, vagy nem is őket ábrázolta - legalábbis a rengeteg 10 / 11 pontos álomszép, szénné retusált női profilkép láttán valamiért erre a következtetésre jutottam. Persze értem én az okát ennek, csak hát egy kufirc-tematikus oldalon valahogy idétlennek tűnik a dolog, hiszen miért írjak rá valakire, aki nem árul el semmi konkrétumot magáról (nehogy lelepleződjön), és / vagy aki nem önmagát ábrázoló fotót tesz ki (nehogy lelepleződjön). Egy mottónak választott Coelho-idézet viszont meglehetősen kevés támpontot ad az engem érdeklő részletekkel kapcsolatosan.

Egyébként regisztráltam más, klasszikus társkereső oldalakra is (konkrétan még négyre), mondván, hadd szóljon. Nem szólt. Pedig tisztességesen kitöltöttem a profiljaimat, megnyerő képeket tettem fel magamról, nem is kamuztam - lehet ez volt a baj. Nyilván én is tisztában voltam azzal, hogy nem a harmadik napon akadok rá életem következő szerelmére, de amikor a 83. levelet pötyögtem a soron következő, nekem tetsző lánynak úgy, hogy mindaddig még semmi komolyabb levélváltás nem zajlott senkivel, nos, az komolyan aláásta a lelkesedésemet. Illetve nem csak ez, hanem a hébe-hóba válaszolgató partnerjelöltek is - néhány példa a teljesség igénye nélkül: 

- Egy 47 éves, vidéki területi képviselőnő, aki - feltehetőleg sales-es szakmai ártalomból kifolyólag - annyiszor lájkolta a fotómat és írt rám, hogy kezdtem önmagamat is terméknek / szolgáltatásnak, illetve leendő ügyfélnek képzelni.

- Egy 17 éves vidéki lány, akit állítólag nem zavart, hogy kétszer idősebb vagyok nála és fővárosi. Vagy imponáltam neki, mert volt valami apakomplexusos kattanása, vagy valójában csak egy 50 év körüli perverz kazánfűtő volt - ki tudja?

- Egy gyönyörű nő, aki garanciát vállalt rá, hogy valóban ő van a fotón. Ez igaz is volt, ám a harmadik levélváltásnál kiderült, hogy valójában egy szolgáltató, aki kéri, hogy ne nyomjam fel az adminoknál, egyben a további gyümölcsöző kapcsolat érdekében tájékoztatásul küldi a tarifákat. Vállal csak escortot is. Juhé.

Szóval egy hónapnyi tesztidőszakot követően, egy kivételével minden oldalról töröltem magam, tekintve a projekt kontraproduktív mivoltát. Érdekes kísérlet volt, haszontalan, de szociológiai szempontból azért volt egy sajátos lecsapódása: megítélésem szerint az emberek 98 százalékának webkettes inkarnációja nagyjából semennyire nem korrelál a valós személyiségükkel. Én ugyanis annyi szép, boldog, optimista, magasan képzett, világlátott, őszinte, sportos, egészséges és jómódú embert egész életemben nem láttam, mint amennyit ebben a néhány hétben a neten. Vagy csak egy alternatív valóságban tengetem napjaimat és akkor rossz nekem...