Van egy macskám. Másfél éves, ivartalanított kandúr - másfél hónaposan került hozzánk. Fekete. Sok törődést igényel: jobb fülére süket, mivel egy polip miatt ki kellett műteni a teljes hallójáratát és a szeme sem tökéletes a herpes keratitis vírus kevéssé áldásos közreműködése okán. Rendszeres gyógyszerezésre, (szem,- és olykor fülcseppre), immunerősítőre, különleges tápra van szüksége és gyakran kell kontrollra járni is vele. Nagyon kedves cica, gyakorlatilag teljesen nélkülözi a macskákra oly jellemző szociopata, felsőbbrendű, unott, passzív-agresszív habitust. Nem sunyizik, nem karmol / harap (csak nagyon finoman, játékból). Szeretem is, bár sosem akartam macskát. Mindig is "kutyás" voltam és egy 50 négyzetméter körüli belvárosi lakást amúgy sem tartok ideális állattartásra alkalmas környezetnek. Viszont egy beteg, legyengült, a hideg elől az autó alá menekülő kölyökállatot nem volt szívem sorsára hagyni.

Amanda (aki gyerekkora óta macskák közt élt, csak mióta összeköltöztünk, maradt ki az életéből a rendszeres cicázás) igencsak lelkes volt - bár eleinte tartott a nehézségektől, így azt mondta, rám bízza, vállaljuk-e ezt a felelősséget? Igent mondtam. Egyrészt évekig szó volt róla, hogy szeretne háziállatot, másrészt épp jókor jött amolyan gyerekpótlóként, harmadrészt magam is úgy gondoltam, hogy ha már elénk dobta a sors ezt a kis elárvultat, fogadjuk be. Így visszatekintve teljesen egyértelmű, hogy én voltam az, aki a végső döntést meghozta az új családtagot illetően - ez pedig fontos részlet, merthogy amikor Amanda lépett, a macskusz maradt. Alapvetően persze nem a fenti ok miatt, de bizonyára ez is közrejátszott a dologban valamelyest. Meg persze az, hogy szerinte a macska hozzám jobban kötődik (kiskorában, amikor a legintenzívebb ápolásra szorult épp nem volt állásom, így én pátyolgattam). Meg aztán a lakásom a kis otthona is, albérletbe pedig nem viheti őt az exem. Meg az anyjához sem, mivel ott van már 3 másik + egy kutya, ráadásul orvosi javallatra amúgy sem szabad összeengedni az enyémet más állatokkal, mivel nem bírná a terhelést a szervezete. Ami a többi macskának nem probléma, mert erős az immunrendszerük, abba az én kis szarom belepusztulna. Szó szerint. Aztán a hirtelen változással járó sokkhatás sem segítene neki, hiszen egy új házban minden ott élő macska feljebb van a ranglétrán és naponta vagy 5x megvernék a többiek. Fejenként. Sérülések, lelki terror, miegymás. Amanda ráadásul külföldre akar költözni - nem viszi magával az ismeretlenbe. A macska tehát maradt, punktum.

Felelősség. Emlék. Kötöttség. Minden olyasmi, amire a legkevésbé sem vágyom. Főleg foglalkozni nincs türelmem vele. Az alapvető dolgokat persze megkapja - ami ugye az ő esetében lényegesen többet jelent, mint egy átlagos kandúrnál - de egyre gyakrabban érezteti velem, hogy nem boldog. Mondjuk ez látszik is rajta. Sokszor levert, nyávog, fel-alá járkál és rosszalkodik - csak, hogy rászóljak és legalább olyankor törődjek vele. A családtagjaim / barátaim többsége szerint meg kéne szabadulnom tőle és odaadni valakinek. Legjobb volna Amandának, aztán ő majd megoldja, ahogy akarja. Ha pedig nem különösebben érdekli őt, engem se érdekeljen, fő, hogy ne az én gondom legyen - mondják. A helyzet az, hogy bár alapvetően hajlanék is rá, de egyszerűen nem tudom ezt megtenni. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy sehol, senki nem gondoskodna a macsekról olyan lelkiismeretesen, mint én - még ha ez mostanában hagy is némi kívánnivalót maga után. Ráadásul ez egy ártatlan kis lény, mit tehet ő arról, hogy az történt, ami? Miért kellene ezért neki (is) szenvednie? Nem vagyok egy nagy holisztikus entitás, de ezt valahogy rossz karmának érzem. Megmenteni, ápolni, majd amikor úgy alakul, hogy nehézséget jelent a létezése, megszabadulni tőle - ez valahogy nem adja. 

Egyelőre tehát várunk. Főleg rám. Ha egyszer végre már kifelé jövök majd a gödörből, talán ez is megnyugtatóan rendeződik. Vagy nem. Állítólag nem lesz egyszerű beadagolni egy új barátnőnek az ex kedvéért befogadott kisállat  jövőbeli szükségszerűségét - ráadásul a harmincas férfi macskával amúgy is necces ügy, ami azért félreértésekre adhat alkalmat. Mindegy, majd átmegyünk a hídon, ha eljutunk odáig. 

Esetleg szétnézek a csinos állatvédők között...